I. kerület, Úri utca 19. (6497 hrsz.)

Ney Klára és társa tulajdona. Ney Béla miniszteri tanácsos építtette át 1907-ben. Műemlék épület, a 15. században épült, déli oldalán a Balta köz átboltozott nyílásával közepkori lakóház állt. A 18. században alakították át (a középkori részletek megtartásával barokk stílusban újjáépítették). Egyemeletes magastetős ház, részben alápincézett, belső udvaros.1722-ben PPSK megye tulajdonába került, 1806-ig megyeháza volt. 1944-45-ben jelentős sérülések érték, 1951-ben helyreállították.

Neÿ Béla – Wikipédia
Neÿ Ákos – Wikipédia

Neÿ Ákos miniszteri tanácsos, nyugalmazott MÁV főigazgató, aki 1937 óta a budavári római katolikus egyházközség világi elnöke volt, és ntevékenysége elismeréseképpen 1943. novemberében XII. Pius pápa a Nagy Szent Gergely rend lovagkeresztjével tüntette ki, felajánlotta Úri utca 19. sz. alatti házában nagy méretű, kilenc helyiségből álló lakását, és még tekintélyes összeggel, 9300 Koronával hozzá is járult gyermekotthonná történő berendezéséhez.

Fontos kérdés lenne, de csak találgatásokra vagyunk utalva: hogyan került kapcsolatba Neÿ Ákos a gyermekmentő akcióval. Többféle lehetőséget ismerünk. Talán Serédi Jusztinián hercegprímástól származott az elképzelés – ő terjesztette fel Neÿt a pápai kitüntetésre --, de az sem elképzelhetetlen, hogy az embermentésben fontos szerepet vállaló és szintén a Várban, a Dísz téren működő apostoli nuncius, Angelo Rotta kezdeményezte. Távolabbi kapcsolatot sem lehet kizárnunk: Neÿ Ákosnak Balatonbogláron volt villája, ott, ahol az ellenzéki Kisgazdapárt alelnöke, országgyűlési képviselője, Varga Béla volt a plébános, aki fontos szerepet játszott mind a lengyel és francia hadifoglyok, mind a zsidók mentésében. Varga Béla és a Neÿ család közeli kapcsolatban állt, Friedrich Born feladatköréhez pedig hozzátartozott a hadifoglyok érdekeinek képviselete is, már pedig Balatonbogláron jelentős francia és lengyel menekülttábor volt elhelyezve. Kevéssé kizárt tehát a Vöröskereszt kapcsolatfelvétele Neÿ Ákossal ezen az úton (is).

November 7-én Friedrich Born visszaigazolta Neÿ Ákos lakásának elfogadását gyermekotthon céljára, november 13-án Sztehlo Gábor kiadta a területenkívüliségről szóló hivatalos levelet (amit november 22-én, a nyilaspuccs után mint Szálasival történt megállapodást rögzített ismét), november 14-én Friedrich Born aláírásával megkapta Neÿ Ákos és családja a német és magyar nyelvű menlevelet, amit december 3-án orosz nyelven is kiállítottak, Neÿ Ákosék pedig átadták lakásukat, és leköltöztek a földszintre, leányáékhoz. Az átadott lakás leltára lakható körülményeket mutat: ágyakat, asztalokat, székeket , szekrényeket, konyhai és fürdőszobai berendezési tárgyakat, illetve tisztítószereket tartalmazott. (iratok: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.15.7.) Az “Ágnes 2” megjelöléssel szereplő menhely vezetője a Gyermekakció által kinevezett, a háziak által nem ismert Jovitzáné lett.

A ház lakóinak listája 31 nevet tartalmazott, amelyben – természetesen – a ház lakóin kívül mintegy felerészben a biztonságosnak gondolt Várba menekülő pesti barátok és a pince nélküli házakból ide jött ismerősök mellett „kibombázott” megjelölésű személyek is voltak. Ennek a listának alapján készült el a Vöröskereszt által kiadott, Born által aláírt lista, amely négy csoportra bontva „gondozókat”, „anyákat”, „gyerekeket” és „lakókat” tüntetett fel, az 1945. január 6-án aláírt, feltehetőleg már második vagy harmadik névjegyzékben összesen 49 személyt. (iratok: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.15. 16.) Az „anyák” és a „gyerekek” között voltak az álnévvel felvettek.

A lakás átadása és működésének támogatása az üldözöttek segítésének keresztényi kötelessége mellett a Neÿ-család életének és a ház megmentésének szándékát is magában foglalta. A területenkívüliség, azaz a védelem biztosítása ezért is fontos kérdés volt, de amint az a későbbiekben kiderült, ez nemcsak tisztázatlan volt, de Sztehlo Gábor olyan kötelezettségeket is vállalt, amelyekről Friedrich Born nem tudott.

Neÿ Ákosék részéről a gyermekmentés, az abban való áldozatvállalás volt az indíték 1944 november elején, amikor még semelyikük sem sejthette a másfél hónappal később kezdődő ostrom megpróbáltatásait. Az állandósuló bombatámadások miatt december 30-tól mindenkinek le kellett költöznie a Vár alatti sziklabarlang-hálózatban kialakított légoltalmi pincékbe, ahonnan feljönni csak levegőzni lehetett a bombázások átmeneti szünetelésekor. A ház lakói részére 25 férőhely volt kialakítva, abban ekkor 48-51 embernek kellett elférnie. Nemsokára ott kellett főzni, mosakodni, hálóhelyeket kialakítani a XX. század közepén elképzelhetetlen viszonyok között, víz, villany és gázszolgáltatás nélkül. A pincében majdnem mindenki megbetegedett, öten meghaltak, és volt, akit napokig nem lehetett eltemetni. A zsúfoltság, ezek a körülmények már önmagukban állandó feszültségforrást jelentettek, amit fokozott még az, hogy két-három naponként bombatalálatot kapott a ház, öszesen 26 alkalommal, 1945. január végére már több részén be is omlott.

Az Úri utca 19-ből 1945. március 26-án költözött ki véglegesen a Gyermekotthon, de ezután még hosszabb időt vett igénybe megmaradt és még használható bútorainak elszállítása a romos házból: áprilisban Preisich Gábor a Nemzeti Segély megbízásából a Janka utcai tébécé-gyermekotthonba szállított el ágyakat és matracokat, 1946. szeptemberében pedig hét gyermek vaságyat vett át dr. Dubay Miklós az Erzsébet Apácák Kórháza részére.

A romos épület helyreállítása időközben elkezdődött, és az a tulajdonosok minden megmaradt értékét és energiáját igénybe vette, mire tető alá került a ház, bekövetkezett az államosítása.

Buzinkay Géza írása
Vázsonyi Ibolya története

Neÿ Klára Ostromnaplójában a Várnegyeddel kapcsolatban írta, hogy „Alig van ház és család, ahol ne rejtegetnének zsidókat, pedig az ezzel járó veszedelem korántsem lebecsülendő. Akit rajtakapnak, ugyanolyan elbánásban részesül, mint ők. Magam is szemtanúja vagyok egy alkalommal, amint mellőlem az utcán kérlelhetetlenül belöknek a deportáltak sorai közé egy fiatalembert, mert az a járdán állva, a mellette elvonuló csoporttól egy cédulát átvett. Egymásután létesíti a Nemzetközi és a Svéd Vöröskereszt menhelyeit, ahol legalább a gyermekek és asszonyok számára próbálnak védettséget biztosítani több-kevesebb sikerrel.”(Ney Klára Mária: A budai Vár ostroma. In: Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-45. Szerk.: Buzinkay Géza. Budapest, Várbarátok Köre – Litea, 2003. 63. oldal)

Sztehlo Gábor ezt hivatalos, pecsétes levélben közölte a gyermekotthonok vezetőivel, azonban utólag bevallotta, hogy sem a listák leadása a Belügyminisztériumnak nem történt meg (a másolatok Born íróasztalában voltak), sem a területenkívüliséget nem lehetett megszerezniük, mégis mind a magyar, mind a német hatóságok hitelt adtak neki és figyelembe vették. Például az Úri utca 19-ben kétszer is erre hivatkozva tudták elhárítani a német katonaság betelepülését. A névjegyzékek is csak részben tartalmaztak valós adatokat, a zsidós hangzású (német) nevek helyett álneveket tüntettek fel, s ezeket a gyerekeknek is gondosan be kellett tanulniuk.

Ney Klára Mária: Negyven éves a budai Várbarátok Köre
Ney Klára-Mária - Könyvei / Bookline - 1. oldal

A Várbeli otthonok voltak a legzártabbak, nem volt kert, az utcára pedig nem engedhették ki a gyermekeket...

Tourbuilder link

Képek

A nagyításhoz kattintson a képre!

Uriu19_1944 Uriu19_2 Uriu19ad004 Uriu19ad005 Uriu19ad006 Uriu19ad007 Uriu19ad027 Uriu19ad028